Jó lenne elhinni, hogy valóban van okuk félelemre, azoknak, akik mások kiszolgáltatottságán nyernek. Előrelépések vannak, de eredmények…

Az uzsorakölcsönök visszaszorítását megalapozó jogi keretek érdemben javultak tavaly ősz óta. Egyre több eszköz áll rendelkezésére ahhoz, hogy a hatóságok hatékonyan lépjenek fel azokkal szemben, akik mások szorult helyzetén próbálnak meggazdagodni. Nincs azonban ok az elégedettségre!

A téma, arról jutott eszembe éppen most, mert áprilisi 1-jétől hatályba lépnek azok a pénzügyi szabályok, amelyek – egyebek mellett - rögzítik a teljes hiteldíj mutató (THM) maximumát, nem csak a bankokra és pénzügyi szolgáltatókra, hanem - a Ptk. módosításának köszönhetően - a magánszemélyek egymás közötti szerződéseire vonatkozóan is: a mérték az alapkamathoz kötött, azt 24 százalékponttal haladhatja meg, azaz jelenleg 31 százalék.

Ha tehát valaki ennél magasabb teher mellett köt kölcsönszerződés, az jogi értelemben semmis. A pénzügyi szolgáltatók termékeinél vannak kivételek (a témával bővebben a Bankometer összeállításában foglalkoztunk), de itt most a kérdésről csak annyi érdekes, hogy van egy pontos érték arról, hogy mennyit lehet maximum elkérni jogszerűen egy kölcsön díjaként: 31 százalékot, s annál egy fillérrel sem többet!

Nem csak ezt történt azonban annak érdekében, hogy egy "apró" pénzügyi segítségért cserébe ne lehessen következmények nélkül kifosztani másokat. November óta szigorodtak a büntetőjogi szabályok is: akár öt év szabadságvesztés is kiszabható az uzsora-bűncselekményért, s már egy ilyen esetnek is vannak következményei. A rendőrség kemény fellépést ígért, s - úgy tűnik - a hangzatos nyilatkozatokat tettek is követték.

A napokban megjelent információk szerint november óta 130 uzsora-bűncselekménnyel kapcsolatos ügyet zártak le, jelenleg 164 eljárás folyik, 638 sértettel és 202 vádlottal. Az eredmények azonban siralmasak: a lezárt ügyekből mindössze 30 esetben volt vádemelés.

A bejelentések feltárásakor ugyanis sok esetben előfordult, hogy azok, akiket embertelen körülmények között tartottak fogva pár tízezer forintos tartozásért, visszavonták vallomásaikat. Ok sokféle volt. Megfenyegették őket és féltek, vagy azt érezték, hogy függnek azoktól, akiktől kölcsönt kaptak, sőt, esetenként még hálásak is voltak nekik, mert „segítséget” kaptak tőlük. Jellemzően tehát végül azok nem álltak ki magukért, akiknek a védelmében a hivatalos szervek felléptek.

Úgy tűnik tehát, hogy önmagában kevés a szándék, a korábbinál hatékonyabb eszközrendszer arra, hogy ne legyen következménye az ilyen erkölcsileg teljesen elfogadhatatlan cselekedeteknek. A bűntény feltárása, az elkövetők azonosítása, a vád jogi értelmezése mellett más is kellene, az, hogy azok, akik ilyen helyzetbe kerülnek azt érezzék lehet és érdemes kiszabadulni a csapdából, amiben élnek.

Az uzsora-büncselekmények áldozatai általában alacsony iskolázottságú emberek. Nincs, vagy alig van jövedelmük, segélyből élnek. A pénz értékével sincsenek igazán tisztában. Nem könnyű számukra más utat mutatni, de ha ez elmarad, soha nem tűnik el az uzsorás sem.